Mi is az a Stockholm-szindróma:
Megesik, hogy egy nyugodt
délelőtt hirtelen elérhető közelségbe kerül a halál, például,
ha túszul ejtenek egy bankrablás során. Egy túszhelyzet rendkívül
gyors, és hatalmas méretű stresszt okoz. Akit túszul ejtenek,
annak lepereg az egész élete a szeme előtt, felkészül arra, hogy
nem távozik onnan élve. A racionális reakció ebben a helyzetben,
hogy a túsz mindent megtesz saját túlélése érdekében,
engedelmeskedik a támadóknak, és közben figyeli a menekülés
lehetőségét. Indokolt érzés lehet a pánik, rettegés, gyűlölet,
harag a támadókkal szemben, és reménykedő bizalom a megmentésre
sietőkkel kapcsolatban. Az emberi psziché azonban nem racionálisan
működik, így az esetek egy kis részében nem ezek az érzések
jönnek felszínre. Előfordul, hogy a túszok elkezdenek hálát,
sőt szeretetet, elfogultságot érezni a túszejtők felé,
ellenségesek a rendőrséggel, megmentőkkel szemben, és még az is
megesik, hogy a túsz nem távozik akkor sem, ha lehetősége lenne.
Ez a Stockholm-szindróma.
Pszichológiában jártas
túszejtők már rá is játszanak erre, igyekeznek kihasználni a
túszok velük szemben érzett elfogultságát, hiszen így menekülni
próbáló szabotőrök helyett kezes bárányokat kapnak saját
céljaik eléréséhez. Érdekes módon a túsztárgyalókat is arra
biztatják - például az FBI,
- hogy használják ki, sőt tudatosan segítsék elő a
Stockholm-szindróma kialakulását. Miért? Klasszikus esetben
ilyenkor három érzelmi dolog történik:
- a túszok kötődést, szeretet, pozitív érzelmeket éreznek a támadók iránt
- a túszok ellenségesek, bizalmatlanok a megmentőkkel szemben
- a támadók is elkezdenek kötődni a túszaikhoz.
A szindrómát elősegítő
túsztárgyalók a harmadik pont elérését célozzák, hiszen ha a
rablók kötődnek a túszaikhoz, akkor kisebb eséllyel ölik meg
őket, ami a tárgyaló legfőbb célja. Ehhez pedig, szükséges
rosszként, át kell esni az első két ponton is.
De hogyan alakul ki ez a
paradox kötődés? Meghülyülnek a túszok, mikor fogságba
kerülnek? Nem értik, hogy minden bajuk okozója maga a támadó? A
válasz az, hogy igen, kicsit megzavarodnak, de legalábbis torzul az
észlelésük a dolgokkal kapcsolatban. A támadás akkora sokk-ként
éri őket, hogy az érzelmeik nagyon felfokozottak.
Stockholm-szindróma csak olyan esetben alakul ki, amikor a támadók
fegyveresek, és konkrétan a kezükben van, és kényükön-kedvükön
múlik a túszok élete. Ilyenkor a túszok teljesen
kiszolgáltatottak, szó szoros értelemben egy mozdulatot sem
tehetnek a támadók jóváhagyása nélkül. Minden külső
információt elzár a fogvatartottól, az csak annyit tud a
külvilágról, amennyit az elkövető látni enged neki. Ez pedig
elvezethet ahhoz, hogy hálásak legyenek a fogvatartóiknak, ha azok
enni adnak nekik, megengedik, hogy kényelmesebben üljenek, és
vannak olyanok, akik jó embernek tartják őket, pusztán azért
mert meghagyták az életüket, pedig simán meg is ölhették volna
őket. Fontos kritériuma még a szindróma kialakulásának, hogy a
támadók mutassanak valami emberséget, tegyenek gesztusokat a
túszoknak, ha csak kendőzetlen brutalitással viselkednek, akkor
nem fog kialakulni az áldozatokban ez az érzés.
Az áldozatok azért is
érezhetnek együtt a támadóikkal, mert jól felfogott érdekük
alapján egész idő alatt a fegyveresek érzéseivel törődnek, és
nem a sajátjukkal. Folyamatosan azt figyelik, hogy milyen
hangulatban vannak a támadók, hiszen nagyon meg kell húzniuk
magukat, ha éppen felidegesedett a fegyveres mellettük, nehogy
kihívják maguk ellen a dühét. Ha meg éppen enyhül a légkör,
akkor megpróbálhatnak mondjuk engedélyt kérni. Saját
érzelmeiket, félelmüket pedig nem tanácsos mutatniuk, hiszen az
is bosszanthatja a túszejtőket. Így saját érzéseiket elnyomják,
az
agresszorokét
jobban figyelik, mint bármikor a sajátjukat, és meg is történik
az azonosulás, a túsz átveszi a támadó érzelmi perspektíváját.
Anna Freud (Sigmund Freud lánya) a második világháború után a
náci haláltáborokból kiszabadultaknál figyelt meg ilyen
érzéseket, úgy írta le, hogy azonosultak az agresszorral.
A Stockholm-szindróma
ritkán fordul elő, de érdekes jelenség.
Honnan is ered a neve:
1973-ban Stockholmban két
fegyveres kirabolta a Kreditbanken-t, és eközben, augusztus 23-tól
28-ig fogva tartottak négy banki dolgozót. A túszokat végül
kiszabadították, a rablókat elkapták, de a hatóságok meglepődve
tapasztalták, hogy a kijövő túszok védik a fegyveres támadókat,
elszomorodnak, sírnak, mikor kiderült, hogy azok komoly büntetésre
számíthatnak. Egy Kristen nevű bankos kisasszony pedig egyenesen
beleszeretett az egyik rablóba, és az eset után felbontotta
eljegyzését az addigi vőlegényével. A túszdráma hat napja
alatt a támadók és a túszok között komoly kapcsolat alakult ki,
alaposan megismerték egymást, és elkezdtek egyfajta kötődést
érezni egymás iránt. A jelenség innen kapta a nevét, és a
túszejtéses helyzetek majdnem egyharmadánál megtörténik, hogy
az áldozatok és agresszoraik között kialakul ez a furcsa, pozitív
kötődés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése