S-szindróma

Mi is az a Stockholm-szindróma:

Megesik, hogy egy nyugodt délelőtt hirtelen elérhető közelségbe kerül a halál, például, ha túszul ejtenek egy bankrablás során. Egy túszhelyzet rendkívül gyors, és hatalmas méretű stresszt okoz. Akit túszul ejtenek, annak lepereg az egész élete a szeme előtt, felkészül arra, hogy nem távozik onnan élve. A racionális reakció ebben a helyzetben, hogy a túsz mindent megtesz saját túlélése érdekében, engedelmeskedik a támadóknak, és közben figyeli a menekülés lehetőségét. Indokolt érzés lehet a pánik, rettegés, gyűlölet, harag a támadókkal szemben, és reménykedő bizalom a megmentésre sietőkkel kapcsolatban. Az emberi psziché azonban nem racionálisan működik, így az esetek egy kis részében nem ezek az érzések jönnek felszínre. Előfordul, hogy a túszok elkezdenek hálát, sőt szeretetet, elfogultságot érezni a túszejtők felé, ellenségesek a rendőrséggel, megmentőkkel szemben, és még az is megesik, hogy a túsz nem távozik akkor sem, ha lehetősége lenne. Ez a Stockholm-szindróma.

Pszichológiában jártas túszejtők már rá is játszanak erre, igyekeznek kihasználni a túszok velük szemben érzett elfogultságát, hiszen így menekülni próbáló szabotőrök helyett kezes bárányokat kapnak saját céljaik eléréséhez. Érdekes módon a túsztárgyalókat is arra biztatják - például az FBI, - hogy használják ki, sőt tudatosan segítsék elő a Stockholm-szindróma kialakulását. Miért? Klasszikus esetben ilyenkor három érzelmi dolog történik:
  • a túszok kötődést, szeretet, pozitív érzelmeket éreznek a támadók iránt
  • a túszok ellenségesek, bizalmatlanok a megmentőkkel szemben
  • a támadók is elkezdenek kötődni a túszaikhoz.
A szindrómát elősegítő túsztárgyalók a harmadik pont elérését célozzák, hiszen ha a rablók kötődnek a túszaikhoz, akkor kisebb eséllyel ölik meg őket, ami a tárgyaló legfőbb célja. Ehhez pedig, szükséges rosszként, át kell esni az első két ponton is.
De hogyan alakul ki ez a paradox kötődés? Meghülyülnek a túszok, mikor fogságba kerülnek? Nem értik, hogy minden bajuk okozója maga a támadó? A válasz az, hogy igen, kicsit megzavarodnak, de legalábbis torzul az észlelésük a dolgokkal kapcsolatban. A támadás akkora sokk-ként éri őket, hogy az érzelmeik nagyon felfokozottak. Stockholm-szindróma csak olyan esetben alakul ki, amikor a támadók fegyveresek, és konkrétan a kezükben van, és kényükön-kedvükön múlik a túszok élete. Ilyenkor a túszok teljesen kiszolgáltatottak, szó szoros értelemben egy mozdulatot sem tehetnek a támadók jóváhagyása nélkül. Minden külső információt elzár a fogvatartottól, az csak annyit tud a külvilágról, amennyit az elkövető látni enged neki. Ez pedig elvezethet ahhoz, hogy hálásak legyenek a fogvatartóiknak, ha azok enni adnak nekik, megengedik, hogy kényelmesebben üljenek, és vannak olyanok, akik jó embernek tartják őket, pusztán azért mert meghagyták az életüket, pedig simán meg is ölhették volna őket. Fontos kritériuma még a szindróma kialakulásának, hogy a támadók mutassanak valami emberséget, tegyenek gesztusokat a túszoknak, ha csak kendőzetlen brutalitással viselkednek, akkor nem fog kialakulni az áldozatokban ez az érzés.
Az áldozatok azért is érezhetnek együtt a támadóikkal, mert jól felfogott érdekük alapján egész idő alatt a fegyveresek érzéseivel törődnek, és nem a sajátjukkal. Folyamatosan azt figyelik, hogy milyen hangulatban vannak a támadók, hiszen nagyon meg kell húzniuk magukat, ha éppen felidegesedett a fegyveres mellettük, nehogy kihívják maguk ellen a dühét. Ha meg éppen enyhül a légkör, akkor megpróbálhatnak mondjuk engedélyt kérni. Saját érzelmeiket, félelmüket pedig nem tanácsos mutatniuk, hiszen az is bosszanthatja a túszejtőket. Így saját érzéseiket elnyomják, az
agresszorokét jobban figyelik, mint bármikor a sajátjukat, és meg is történik az azonosulás, a túsz átveszi a támadó érzelmi perspektíváját. Anna Freud (Sigmund Freud lánya) a második világháború után a náci haláltáborokból kiszabadultaknál figyelt meg ilyen érzéseket, úgy írta le, hogy azonosultak az agresszorral.
A Stockholm-szindróma ritkán fordul elő, de érdekes jelenség.

Honnan is ered a neve:

1973-ban Stockholmban két fegyveres kirabolta a Kreditbanken-t, és eközben, augusztus 23-tól 28-ig fogva tartottak négy banki dolgozót. A túszokat végül kiszabadították, a rablókat elkapták, de a hatóságok meglepődve tapasztalták, hogy a kijövő túszok védik a fegyveres támadókat, elszomorodnak, sírnak, mikor kiderült, hogy azok komoly büntetésre számíthatnak. Egy Kristen nevű bankos kisasszony pedig egyenesen beleszeretett az egyik rablóba, és az eset után felbontotta eljegyzését az addigi vőlegényével. A túszdráma hat napja alatt a támadók és a túszok között komoly kapcsolat alakult ki, alaposan megismerték egymást, és elkezdtek egyfajta kötődést érezni egymás iránt. A jelenség innen kapta a nevét, és a túszejtéses helyzetek majdnem egyharmadánál megtörténik, hogy az áldozatok és agresszoraik között kialakul ez a furcsa, pozitív kötődés.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése